Edit Content

Rólunk

Két évtizedes magánegészségügyi tapasztalattal a hátunk mögött elhatároztuk, hogy tudásunkat felhasználva, olyan orvosi központokat fogunk megvalósítani, ahol az innováció, a tudás a páciensek jólétét és egészségét helyezi fókuszba.

Korszerű és modern egészségügyi eszközparkunk kialakításakor figyelembe vesszük az orvostudomány igényeit, elvárásait.

Orvosaink kiválasztásánál szempont a kiemelkedő szakmai tudás, a megfelelő intézményi háttér, a páciensközpontú hozzáállás. 

Elérhetőségek

TSH érték a laboreredményen: mindent a pajzsmirigy egészségét jelző hormonról

A komplex laborvizsgálatok ma már számos olyan eredmény mérésére alkalmasak, amelyek átfogó képet nyújtanak létfontosságú szerveink működéséről. Az egyik ilyen a TSH érték, amely a pajzsmirigy állapotáról adhat tájékoztatást.

A Lotusz Medical Center laborvizsgálati csomagjai között két opciót is találhatnak a páciensek, amelyek segítenek a pajzsmirigy működésének ellenőrzésében. 

Az egyik a nagyrutin laborvizsgálati csomag, amely általánosabban tudja feltárni a mirigy működését, míg a másik a pajzsmirigy komplex laborvizsgálati csomag, amely minden kérdésre választ tud adni a szervhez kapcsolódóan.

Mindkét esetben központi szerepet kap a TSH érték. Hogy mit kell tudni erről a laborvizsgálati paraméterről, mikor ideális, egyáltalán mi olvasható ki a segítségével a pajzsmirigy egészségéről? Szakmai cikkünkből kiderül!

TSH érték

Mi az a TSH érték?

A TSH a thyreoidea-stimuláló hormon rövidítése, amely az agyalapi mirigy elülső lebenyében termelődik, méghozzá a TRH (tireotropin felszabadító hormon) hatására.

Az emberi szervezet egyik legfontosabb hormonja, amely ingerek segítségével szabályozza a pajzsmirigy működését.

Amennyiben tehát elegendő mennyiségben van jelen, hormontermelésre ösztönzi a pajzsmirigyet, ami elengedhetetlen a kérdéses mirigy bonyolult működési rendszerének fenntartásához.

Ha a TSH érték szintje túl alacsony vagy túl magas, ez a törékeny szisztéma felborul, és kellemetlen tünetek egész sorozatát indíthatja el a szervezeten belül, sőt még dominó-effektust is kiválthat.

A TSH feladata a szervezetben

A TSH hormon legalapvetőbb feladata, hogy szabályozza a pajzsmirigy működését. 

Ezt úgy éri el, hogy folyamatos kölcsönhatásban van a pajzsmirigy által közvetlenül termelt T3 (trijód-tironin) és T4 (tiroxin) hormonokkal, amelyek szintén fellelhetők egy komplex laborvizsgálat eredményein.

Amennyiben ezek az értékek változást mutatnak, jellemzően már előrehaladott problémáról beszélhetünk.

Ezért érdemes odafigyelni a TSH érték változásaira, hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy a pajzsmirigyben termelődő hormonok szintjének felborulását minden esetben a TSH tartós csökkenése vagy növekedése előzi meg. 

Miért fontos a normál TSH érték?

A normál TSH érték azért kiemelten fontos, mert a T3 és a T4 hormonok hatást gyakorolnak az anyagcsere folyamatok mellett az idegrendszerre, a szív egészségére, de még az izmok működésére, sőt a terhességre is.

Gyakran előfordul például, hogy a nem megfelelő TSH akadályozza a babavállalást, vagy szív- és érrendszeri problémákat idéz elő.

Ezért nélkülözhetetlen ennek az érzékeny rendszernek a folyamatos ellenőrzése – még prevenciós jelleggel is –, hiszen amennyiben a paraméter nem megfelelő, az a szervezet egészére rossz hatással lehet

Ha a TSH szintje megnövekszik a szervezetben, a pajzsmirigy hormontermelése alulműködést mutat, hiszen az emelkedett érték éppen a csökkenést próbálja ellensúlyozni a nagyobb mennyiségű stimuláló hormon kibocsátásával.

Hogyan szabályozza a TSH érték a pajzsmirigy működését?

Hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, meg kell értenünk a pajzsmirigy által termelt T3 és T4 hormonok működését.

Mint fentebb már kiderült, a pajzsmirigy, ezáltal az általa előállított hormonok a szervezet összes szövetébe eljutnak és kulcsfontosságú szerepet játszanak az alapvető funkciók szabályozásában.

Amennyiben az anyagcsere, az energiafelhasználás vagy éppen az izommunka kapcsán probléma merül fel, a T4 pajzsmirigyhormon beavatkozik. Hogy kifejthesse hatását, egy jódatommal egyesülve átalakul T3 hormonná.

Ennek köszönhető, hogy a vérben elsődlegesen T4 hormonokkal találkozhatunk a vizsgálatok során.

Ezt az érzékeny rendszert azonban elengedhetetlen központilag is szabályozni. Erre való a TSH, amit egy másik endokrin szerv, az agyalapi mirigy termel, minden esetben a pajzsmirigy által kibocsátott hormonmennyiséghez igazodva.

Amennyiben tehát az agyalapi mirigy túl kevés pajzsmirigy hormont érzékel a szervezetben, megnöveli a TSH értéket, hogy stimulálja a termelést. Amennyiben azonban a T4 hormonok mennyisége túl magas a véráramban, a TSH értéke lecsökken, előállítása akár teljesen le is állhat.

A TSH érték mérése laborvizsgálattal

A TSH érték minden esetben csak laborvizsgálattal ellenőrizhető, azonban tudni kell, hogy önmagában ritkán elegendő a mérése.

Hogy a pajzsmirigy működéséről teljes képet kaphassunk, ahhoz a TSH és a szuperszenzitív TSH érték mellett a T3 és a T4 hormonok szintjét egyaránt fel kell tárni.

Ennek az oka, hogy a pajzsmirigy működése rendkívül komplex, azaz a mirigy rendellenességeit nem lehet egyetlen paraméter alapján meghatározni.

Elengedhetetlen tehát a Lotusz Medical Center által is alkalmazott holisztikus megközelítésben vizsgálni a TSH értéket, ami azt jelenti, hogy a diagnosztizáláshoz más eredményeket is meg kell vizsgálni.

Sőt, a pajzsmirigybetegségek feltárásához a laborvizsgálat mellett általában nélkülözhetetlen legalább egy ultrahang diagnosztika, de gyakran röntgen, CT, MR, szcintigráfia, sőt aspirációs citológia –szövettani mintavétel – is szükségessé válhat a pontos diagnózishoz. 

A TSH érték értelmezése

Hogy a laborvizsgálat eredményén látható TSH értéket értelmezni tudjuk, ahhoz elengedhetetlen ismernünk azokat a határértékeket, amelyek még ideálisnak tekinthetők, esetleg alacsonyabbak vagy magasabbak az elvárt szinthez mérten.

Bár tudni kell, hogy vannak laborok, ahol más határértékekkel dolgoznak – ilyenkor mindig vegyük figyelembe a kapott segédletet, illetve az alkalmazott jelöléseket –, de az alábbiak így is nagy segítséget nyújthatnak az eredmény kiértékelésekor.

A TSH érték normál szintje

Normál TSH értékről akkor beszélhetünk, ha az eredmény 0,4 és 4 mlU/l között helyezkedik el. Az ideális eredmény inkább a minimum értékhez tendál, így a legtöbb egészséges embernél 0,5-2,5 között alakul.

Felnőtteknél és terhes kismamáknál jellemzően a 2,5 mlU/l tekinthető átlagosnak, de amennyiben nem éri el a fenti határértéket, nincs ok az aggodalomra.

Az alacsony TSH érték

Amennyiben a vérben 0,4 mlU/l alatti a TSH érték, akkor az már döntően alacsonynak tekinthető. Ilyenkor a pajzsmirigy túlműködésére lehet gyanakodni, hiszen a mirigy olyan sok hormont termel, hogy a szervezetnek nincs szüksége szabályozásra.

Az alacsony TSH érték egyik jellemző tünete a hirtelen súlyvesztés, amit az ilyenkor tapasztalható felgyorsult anyagcsere idéz elő a pajzsmirigy túlműködésének hatására.

Ehhez gyakran társul még libidócsökkenés, menstruációs zavar, magas vérnyomás, szapora szívverés, nehézlégzés, de a pajzsmirigy megnagyobbodása, úgynevezett struma kialakulása egyaránt jelentkezhet.

Általánosabb panaszok is felírhatók az alacsony TSH érték számlájára, így az érintettek gyakran tapasztalhatnak koncentrációs nehézségeket, ingerlékenységet, sőt még alvászavarokat is.

A magas TSH érték

Ha a TSH érték túl magas, akkor a pajzsmirigy alulműködéséről beszélhetünk, vagyis a mirigynek folyamatos stimulációra van szüksége a megfelelő munkához.

Akkor beszélhetünk erről az állapotról, ha a TSH szintje meghaladja legalább a 10-es értéket, de nagyobb probléma esetén nem ritkák a 70 mlU/l-es eredmények is.

Ez az állapot általában csak hosszabb távon okoz problémákat, és akkor is egészen általános panaszokról van szó, mint amilyen a fáradtság, a romló memória, a gyakori depresszív hangulat, a súlygyarapodás, az izomgyengeség, a hajhullás, a rekedtség vagy a székrekedés.

Kezeletlen pajzsmirigy-alulműködés esetén a férfiaknál szexuális problémák, a nőknél menstruációs zavarok és meddőség is kialakulhat, de a szívverés lassulásával a szívkoszorúerek elmeszesedése sem zárható ki.

A TSH értéket befolyásoló tényezők

Amennyiben a laborvizsgálat eredményén emelkedett vagy csökkent TSH értéket látunk, nem kell azonnal megijedni, hiszen ezt a paramétert nagyon sok külső tényező is befolyásolhatja. Ezek általában a következők:

Terhesség

A terhesség és a TSH érték között nagyon szoros kapcsolat van. Eleve a normálistól eltérő paraméterek megakadályozhatják a teherbe esést, meddőséget okozhatnak, de amennyiben korábban nem volt probléma, a kisbaba megfoganását követően is változhatnak az eredmények.

A várandósság idején ugyanis folyamatosan változik a hormonszint, ezért a laboreredményeken gyakori, hogy a TSH érték a megszokottnál alacsonyabb.

Menstruáció

Mivel az emberi hormonrendszerben minden összefügg mindennel, ezért a menstruáció során az ösztradiol hatására gyakran megnövekedhet a TSH szintje, így az akár az 5 mlU/l értéket is elérheti. A ciklus végén az eredmények jellemzően visszaállnak normál szintre.

Életkor

A TSH értékre az életkor is hatást gyakorol. Minél jobban öregszik a szervezet, annál magasabbak lehetnek az eredmények. Ezért nem véletlen, hogy idősebbeknél a 4-10 mlU/l is teljesen normálisnak tekinthető.

Betegségek

Természetesen betegségek is befolyásolhatják a TSH mennyiségét a vérben. Enyhébb lefolyású problémák, lázas állapotok során nem ritka, hogy növekszik a kérdéses hormonok szintje a vérben, de egyes autoimmun folyamatok egyaránt hatással vannak az értékekre.

Gyógyszerek

A betegségek mellett számos olyan gyógyszer van, amely befolyásolhatja a hormonszintet. Különösen gyakori ez szteroidoknál és szívgyógyszereknél, ezért nagyon fontos, hogy laborvizsgálat esetén tájékoztassuk kezelőorvosunkat a rendszeresen szedett orvosságokról.

Egyebek

Kutatások igazolják, hogy a TSH szintjét olyan tényezők is befolyásolhatják, mint például az évszakok – főleg télen növekszik az értéke –, a napszakok – éjjel mindig több TSH van a szervezetben –, valamint a stresszes időszakok is, hiszen a stressz akadályozza az agyalapi mirigy működését.

Életmód tanácsok a megfelelő TSH érték eléréséhez és megtartásához

Mivel a TSH hormont az agyalapi mirigy termeli, ezért a hormonháztartás többi eleméhez hasonlóan ezt is lehetőségünk van szinten tartani, illetve normalizálni életmódbeli változásokkal, valamint némi odafigyeléssel.

Az alábbi tanácsok segíthetnek ebben:

  • A stressz a TSH hormontermelés egyik legnagyobb ellensége, így törekedjünk a stresszmentes életre, a sok mozgásra, szükség szerint pedig gyógynövényes táplálékkiegészítők, teák fogyasztására, amelyek természetes nyugtató hatással járnak.
  • A túl sok koffein is befolyásolja a TSH szintet, ezért érdemes mérsékelni a kávé, az energiaital és a fekete tea fogyasztását.
  • A folyadékbevitel szintén kényes pont a kérdéses hormon kapcsán, ezért ügyeljünk rá, hogy naponta legalább 2-3 liter vizet fogyasszunk.
  • Érdemes odafigyelni az étkezésre is. Törekedjünk a változatosságra, mellőzzük a diétákat és adjuk meg a módját a táplálkozásnak, alaposan rágjunk meg minden falatot, hogy a tápanyagok könnyebben felszívódhassanak.
  • A pihenés, de főként az alvás szintén nagyon lényeges az egészséges TSH érték fenntartásához. A napi 7-8 óra pihentető alvással nagyon sokat tehetünk hormonháztartásunk egészsége érdekében.
  • A pajzsmirigy működéséhez elengedhetetlenek bizonyos vitaminok és ásványi anyagok. Különösen fontos a cink, a jód, a szelén, a vas és a D-vitamin, de a B1, B6 és B12 vitaminokkal, valamint a magnézium pótlásával is sokat segíthetünk.