Bőrgyógyászat magánrendelés

Rendelési idő

Bőrgyógyászati rendelési idő

Hétfő

Kedd

Szerda

Csütörtök

Péntek

Szombat

Vasárnap

Bőrgyógyászati​ magánrendelés

A bőrgyógyászat az emberi bőrrel foglalkozó tudományág, mely ennek ellenére is nagyon szerteágazó és összetett, hiszen külső védőrétegünk legalább olyan komplex módon működik, mint belső szerveink többsége. 

A bőrgyógyászati betegségek ugyanis gyakran közel sem csak lokális, azaz bőrhöz kapcsolódó elváltozásokat jeleznek, sok esetben mentális vagy más egyéb belső szervi betegségek, sőt hormonális problémák is megjelenhetnek a bőrfelületen, melyek kivizsgálást igényelnek.

Azon túl, hogy a bőrgyógyászati betegségek hátterében gyakran találkozhatunk kisebb és nagyobb elváltozásokkal, a legnagyobb problémát általában az okozza, hogy a tünetek rögtön láthatók, feltűnők és kellemetlenek, ami sokszor azért előny, mert a beteg idejekorán szakorvoshoz kerülhet.

Fontos kiemelni, hogy a bőrgyógyászat az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül, így ma már több olyan bőrbetegség is gyógyítható, ami korábban évtizedekig nem, így például a pikkelysömör, a pattanások vagy a rosacea.

A bőrgyógyászat nagyon fontos szerepet tölt be a megelőzés tekintetében – különösen az anyajegy-szűrések kapcsán –, de már kialakult betegségek vagy elváltozások esetén is rengeteg eszköz van a kezelőorvosok kezében a megfelelően gyors diagnózis, valamint a szakszerű gyógyítás érdekében.

Milyen tünetekkel forduljunk bőrgyógyászhoz?

A bőrön megjelenő elváltozások minden esetben feltűnők és hamar észrevehetők, ezért a betegek jellemzően időben eljutnak bőrgyógyászatra, azonban enyhe tünetek esetén nagyon sokan halogatják a mielőbbi szakorvosi segítséget.

Márpedig a legtöbb bőrgyógyászati betegség könnyedén kezelhető, ha a beteg időben orvoshoz kerül, azonban itt fontos kiemelni, hogy amennyiben a bőrelváltozások hátterében valamilyen más szakágból fakadó betegség áll, akkor ott ez már nem minden esetben igaz.

Ha ugyanis egy belgyógyászati elváltozás már a bőrön is tüneteket produkál, akkor az jellemzően előrehaladott állapotban van, ezért nagyon fontos, hogy bármilyen furcsa, szűnni nem akaró elváltozással találkozunk, azzal mielőbb orvoshoz forduljunk. 

A legjellemzőbb bőrgyógyászati tünetek:

  • anyajegyekhez kapcsolódó elváltozások (a szín-, a forma- vagy a méret megváltozása, vörös folt megjelenése az anyajegy körül, váladékozás stb.);

  • kiütések, hólyagok és csalánkiütések megjelenése a bőr felszínén (akár a nemi szerveken is);

  • vírusos, bakteriális vagy gombás fertőzések után visszamaradó kiütések, hólyagok vagy sebek;

  • pigmentációs betegségek (májfolt, szeplő, öregségi folt, festékhiány stb.);

  • a hajat és a fejbőrt érintő valamennyi elváltozás (korpásodás, hajhullás, kopaszodás stb.);

  • valamennyi körömprobléma (benőtt köröm, gyenge és töredező körmök, körömgomba);

  • pattanásos, aknés bőrelváltozások;

  • rovarcsípést követően megjelenő kiütések, hólyagok vagy olyan esetek, amikor a csípés környéke begyullad;

  • fájdalmatlan bőrkinövések (nyakon és hajlatokban megjelenő fibróma);

  • ajakherpesz;

  • problémás sebfelületek.

Hogyan zajlik egy bőrgyógyászati vizsgálat?

Minden bőrgyógyászati vizsgálat első lépése, hogy a szakorvos megismeri a beteg panaszait, részletesen feltérképezi a tüneteket, majd kérdéseket tesz fel, melyek az életmódhoz és a közeli rokonság betegségeihez egyaránt kapcsolódhatnak – számításba véve az öröklődés kérdését.

Ezt követi a fizikális vizsgálat, ami először mindig az érintett régióhoz kapcsolódik, de a legtöbb bőrbetegségnél lényeges lehet az egész testfelszín feltérképezése. Különösen igaz ez anyajegyvizsgálat esetén, amikor egy dermatoszkóp segítségével a szakorvos jellemzően valamennyi, első ránézésre problémásnak tűnő anyajegyet megvizsgálja közelebbről.

Amennyiben a szemrevételezés elegendő, a diagnózis azonnal felállítható, de néha ennél sokkal többre van szükség. Gyakran kell ezért szövettani vizsgálat az elváltozás jó- vagy rosszindulatú jellegének feltárása érdekében, míg máskor további szakágak bevonása is elengedhetetlen.

Amint ugyanis fentebb már említettük, rengeteg alkalommal laborvizsgálatra – főként vérvételre – vagy egy alapos belgyógyászati kivizsgálásra van szüksége a betegnek ahhoz, hogy kiderüljön, milyen betegség gyakorlatilag kísérőtüneteként jelentek meg a bőrhöz kapcsolódó elváltozások.

Ha jóindulatú daganatok vagy vírusos szemölcsök kerülnek diagnosztizálásra, jellemzően ambuláns kezelés részeként gondoskodni kell azok eltávolításáról elektrokauterrel vagy folyékony nitrogénnel.

A bőrgyógyászaton az elhangzottakon felül szóba jöhet még tichogram vizsgálat – hajhulláskor vagy a haj állapotáról ad átfogó képet –, ezen felül az anyajegyek számítógépes rögzítése, azaz a videodermatoszkópos vizsgálat mellett gyakori még az Epicutan próba is, ami a kontaktallergiát vagy érzékenységet hivatott igazolni.

Áraink

A témában jártas szakembereink